Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A Világimanap eredete

Írta: Helga Hiller és Eileen King, 1998
Fordította: Szederkényi Kornélia, lektorálta: Csernenszky Lillyan, 2017

 

1997-ben, a Világimanap CapeTownban (Fokvárosban) rendezett ülésére Helga Hiller és Eileen King egy mélyreható tanulmányt készítettek a Világimanap eredetéről és azokról a női kezdeményezésekről, amelyek eredményeként mára a Világimanap az informált imádkozás és cselekvés világméretű, ökumenikus mozgalmává vált. 

Ehhez a kutatáshoz elengedhetetlen volt, hogy egészen az eredeti forrásokig nyúljanak vissza: ülések jegyzőkönyveit, éves jelentéseket, leveleket, évkönyveket vették alapul. Kutatásuk eredményeként emelkedett azoknak a mozgalom szempontjából meghatározó női alakoknak a száma, akiket érdemes volna még jobban megismerni. Tanulmányukban a női együttműködések számos példáját sorakoztatják fel az ökumenikus imaközösségek, missziói munkák és szolidaritás területén. Kutatásuk alatt hiteles feljegyzéseket találtak arról, hogy bizonyos nők miként voltak aktív részvevői a korai misszióknak és hogy már annyi évvel ezelőtt is mennyire sikeresek voltak munkájukban. Ez a kutatás azt is megmutatta, hogy a Világimanap eredete és növekedése nagyon komplex téma, amely alapos tanulmányozást igényel, viszont emellett nagyon inspiráló és lebilincselő is.

 

 

A Világimanap eredete a 19. századba nyúlik vissza, amikor az USA és Kanada keresztyén asszonyai különféle együttműködéseket indítottak azért, hogy ösztönzőleg támogassák a nők részvételét a belföldi és külföldi missziókban. Ezek a tevékenységek a következő területekhez kapcsolódtak:

 

Nők és gyermekek iránti felelősség

A nők különösen erősen képesek azonosulni más nők és gyermekek szükségleteivel, és keresik a módját annak, hogyan nyújtsanak megfelelő támogatást. Az összes férfi missziói testület ellenállásának a dacára, 1861-ben és az azt követő években a nők számos és hatékony női testületet alapítottak bel- és külföldi missziói célokra, hogy ezeken keresztül közvetlenül dolgozhassanak a nőkkel és nőkért, gyermekekért.

 

Az imádság szerepe a missziói munkában

Bátorították a nőket arra, hogy részt vegyenek a személyes imádságokban és saját missziói csoportjaikban, illetve közösségeikben vezető szerepet vállaljanak a közös imádságokban. Az imádság központi jelentőségének a hangsúlyozása évenkénti imanapok és imahetek kialakulásához vezetett. 1887-ben a református asszonyok a Belföldi Missziókért szóló imanapra hívtak fel, a metodista asszonyok pedig a Külföldi Missziókért szóló imahétre és önmegtagadásra szólítottak. A Külföldi Missziókért szóló Baptista Imanap 1891-ben kezdődött.

 

A keresztyén egység víziója

A Keresztyén Egység víziója a nők számára nélkülözhetetlen volt missziói feladataik ellátáshoz. A metodista asszonyok 1892-1894 között csatlakoztak a Belföldi Missziókért fohászkodó Imanaphoz. 1897-re 6 felekezet asszonyai vegyes bizottságot hoztak létre a Belföldi Missziókért szóló Egyesített Imanap érdekében. A résztvevő felekezetek asszonyai rotálva írták meg a közös liturgiát. 1912-ben a Külföldi Missziók Női Testülete a Külföldi Missziókért szóló Egyesített Imanap megtartására hívott fel.

 

A tanulás mindenki felelőssége

Az 1900-ban New Yorkban rendezett Ökumenikus Missziós Konferenciát követően az asszonyok megszervezték a felekezetközi Egyesült Tanulmányok Központi Bizottságát. Ez a Bizottság olyan publikációkat, nyári konferenciákat, oktatási napokat és képzéseket készített elő, amelyek által az asszonyok tájékoztatást kaptak arról, hogy miként élnek a nők a világ más részein, és a missziói munkához kapcsolódóan bibliai alapokra helyezve, létfontosságú kérdésekről tanulhattak.

 

A felekezetközi struktúra megszervezése

A nők hozzáfogtak a felekezetközi struktúra megszervezéséhez, amely hatékony és együttműködést segítő a bel- és külföldi missziói munkában. Például, 1908-ban alapították meg az Nők Tanácsát a Belföldi Missziókért, amely közös munkára kötelezte el magát a bevándorlókkal és más társadalmi témákban, illetve felvállalta az egyesült imanap előkészítését.

 

Az asszonyok megünneplik az elköteleződésüket

1911-ben ünnepelték meg a nők missziói tevékenységének 50 éves évfordulóját, avagy jubileumát. Ennek alkalmából beszédek sorozatát tartották meg az Egyesült Államok szerte, amelyekben azokról az értékes tapasztalataikról számoltak be, hogy miként sikerült ideáig elérniük az ökumenikus együttműködés és szövetkezés területén, helyi- és világviszonylatban, az imádság, a tájékoztatás és ismeretterjesztés és a bibliai reflexió terén. Mindez az asszonyok kezében volt. E tapasztalatokra építve, számos helyi felekezetközi női csoport jött létre.

 

Az asszonyok összekapcsolják a világbékét a világmisszióval

Az I. világháború pusztítását követően, az asszonyok magukévá tették azt a meggyőződést, miszerint a világbéke és világmisszió szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ez a felismerés megújította a nők egyesülésért tett erőfeszítéseit. Nagyböjt első péntekét választották a Missziókért szóló Egyesült Imanapnak, amelyet első alkalommal 1920. február 20-án ünnepeltek meg. A helyi felekezeti és felekezetközi női csoportok lelkesedésének köszönhetően gyorsan elterjedt az imanap az Egyesült Államokban. 1922-ben a kanadai asszonyok, akik már 1895-ben elkezdték megünnepelni a Világimanapot, ugyanarra az időpontra tették át az alkalmukat.

 

Létrejön a Világimanap

1926 második felében, az Észak-Amerikai asszonyok olyan sok missziói ország és partner között osztották szét az imanapi liturgiát, amennyiben csak tudták. A válasz erre világszerte lelkesedés volt. Az 1927 elején kiadott felhívásban már Világimanap a Missziókért megnevezés szerepelt. 1928-ban rövidítették le az alkalom címét Világimanapra (World Day of Prayer). Ugyanebben az évben az alábbi közleményt adta ki a Világimanapi Bizottság:

„Hálatelt szívvel ismerjük fel a Világimanapunkban rejlő növekvő erőt. Az elmúlt évben nagyon határozottan terjedt szét ez az imaközösség. Gyakorlatilag világméretűvé bővült az imádkozók köre. Nagy lecke volt számunkra megtanulni azt, hogy más bőrszínű és nemzetiségű nővéreinkkel inkább együtt, mintsem értük imádkozzunk, ily módon gyarapítva tapasztalatainkat és felszabadítva az energiáinkat, amellyel rendelkeznünk kell ahhoz, hogy elvégezhessük a ránk bízott feladatokat.”

 

 

Helen Kim

 

Ezentúl a nap neve - Világimanap

1930-ban a koreai Helen Kim volt az első olyan, Egyesült Államokon kívüli asszony, aki a Világimanap liturgiáját írta. Ezeken az alapokon nyugszik és nyerte el mai formáját a Világimanap.

 

Eredeti angol nyelvű cikk az oldal alján letölthető.