Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A Világimanap története 1. rész - A kezdetek

Írta: Helga Hiller és Eileen King, 1998
Fordította: Szederkényi Kornélia, lektorálta: Csernenszky Lillyan, 2017

ELŐSZÓ

1997-ben Helga Hiller és Eileen King egy mélyreható tanulmányt készítettek a Világimanap eredetéről és azokról a női kezdeményezésekről, amelyek eredményeként mára a Világimanap az informált imádkozás és cselekvés világméretű, ökumenikus mozgalmává vált. Ez a kutatás azt is megmutatta, hogy a Világimanap eredete és térhódítása nagyon komplex téma, amely alapos tanulmányozást igényel, viszont emellett nagyon inspiráló és lebilincselő is. 

 


A Világimanap CapeTownban (Fokvárosban) rendezett ülésére Helga Hiller és Eileen King eredeti szövegrészletek felhasználásával drámai elbeszéléseket készítettek. Ezekre a szövegrészekre az Egyesült Metodista, Amerikai baptista és Református Egyházak, az Egyesült Teológiai Szeminárium, valamint a Világimanap irodájának otthont adó Felekezetközi Központ Ökumenikus Könyvtárának archívumaiban bukkantak rá. A szövegeket úgy szerkesztették meg, hogy az a Világimanapi Bizottságok számára is használható legyen. (A teljes szöveget tartalmazó merevlemez kérésre hozzáférhető.)

Ezeket az elbeszéléseket a Világimanap történetét bemutató interaktív előadásba építették be. Az előadás négy szakaszból és egy összefoglalásból áll.

1. rész: Napvilágra kerülnek a rejtett kezdetek

  • az ismert történettel kezdődik, majd bemutatja, hogy a Világimanapnak még annál is régebbi gyökerei vannak.
  • több olyan nőalakot azonosít, akik komoly szerepet töltöttek be a Világimanap eredetében.
  • bemutatja azt, hogy az asszonyok már a 19. század közepén ökumenikusan imádkoztak és dolgoztak együtt.

2. rész: Az ökumenikus világnézet

Beszélgetés Helen Barrett Montgomery és Lucy W. Peabody között.

3. rész: 1916-1930: A bölcsesség és a kemény munka időszaka

A Világimanap 1927-ben válik globális ökumenikus mozgalommá számos asszony bölcsességének és kemény munkájának köszönhetően, a világ különböző pontjain szenvedő asszonyok és gyermekek iránti, hitbéli elköteleződésének és szolidaritásának eredményeként.

4. rész: Tevékenysége: Fotógaléria készítése a Világimanap szervezésében résztvevő asszonyokról

Az asszonyok fényképeiből egy olyan képgaléria elkészítése, amely idővonalon mutatja be a Világimanap fejlődését. [Ez egy adott országra is nemzeti szinten testre szabható.]

 

1. RÉSZ: NAPVILÁGRA KERÜLNEK A REJTETT KEZDETEK

Minden év március első péntekén, az asszonyok világszerte összegyűlnek a helyi gyülekezeteikben. Néhányan közülünk már évek óta készülnek erre az alkalomra. A Világimanapba újonnan bekapcsolódók mindig felteszik a kérdést: „Mindez mikor kezdődött?” Amikor elmeséljük nekik a Világimanap kezdetének a történetét, mit is kellene mondanunk?

Ragadjatok tollat, és írjátok fel egy papírcédulára azokat a dolgokat, amelyeket mindig el szoktatok mondani a Világimanap kezdeteivel kapcsolatban. Néhány perc múlva kérjétek meg a többieket, hogy készítsenek egy közös listát azokról a tényekről, amelyeket generációk óta szájhagyomány útján adnak át egymásnak a Világimanapban résztvevő asszonyok: például Mary Ellen James 1887-ből, történések az USA-ban a polgárháború után, bevándorlók stb.

Sohasem szerettél volna ennél többet megtudni róla? Megismerni a teljes történetet és a kezdeti gyökerek összefüggéseit? Ma több nőt is be fogunk mutatni és el fogjuk mesélni az ő hozzájárulásukat ahhoz az ökumenikus mozgalomhoz, amely világméretű imanappá vált, amelyből kinőtte magát a Világimanap.

1. Hang: Az én nevem Mary Webb. Baptista nő vagyok. A bostoni Asszonyok Missziós Társaságához tartozom. 1812-ben a Misszionárius Magazinban közzétett közleményünkben két dolgot kértünk: 1. Lépjenek velem levél útján kapcsolatba más társaságok. 2. Gyűljünk össze minden hónap első hétfőjén közös imádságra. Habár kerekesszékhez voltam kötve, két év múltán már 47 közösséggel leveleztem, 1818-ra a levelezőpartnereim száma pedig már 97-re emelkedett.

1. Narrátor: Miben állt az ő jelentősége? 1812-ben Webb tulajdonképpen a női közösségekbe ültette át a missziói barátoknak azt a széles körben elterjedt gyakorlatát, hogy minden hónap adott estéjén missziói imaközösségre gyűlnek össze. Az a tény, hogy misszióért imádkozó nők csatlakoztak ehhez a független gyakorlathoz, erős ellenállást váltott ki és nagy vihart kavart. Ennek ellenére a nők kitartottak amellett, hogy a Női Társaságaikon keresztül, lelkileg és anyagilag egyaránt támogassák a missziói munkát.

2. Hang (1833): Én a Keleti Nők Oktatását Népszerűsítő Társaságnak vagyok az egyik tagja. Londonban élek.

3. Hang (1837): Én a Skót Egyházon belül, a külföldi missziókat támogató Nőszövetség tagja vagyok.

2. Hang: Közösen gyűjtöttünk pénzt arra a célra, hogy női tanárokat küldjünk Kínába, Malaysiába, Jáva szigetére, Sziámba és Indiába.

3. Hang: Nagytiszteletű David Abeel is az angol és skót asszonyok ügye mellett emelt szót azért, hogy létrejöhessenek ezek a Női Társaságok, mert missziói munkát csak az asszonyok képesek végezni a keleti országok asszonyainak körében, csak nők képesek elérni a nőket. A nők pozitívan reagáltak.

1. Narrátor (1834): Miután Nagytiszteletű David Abeel visszatért a hazájába, Amerikába, ugyanezt kezdeményezte, és a New York-i nők Sarah Doremus vezetésével készek is voltak a szerveződésre. Viszont Amerika legnagyobb általános missziói testületének a feje ellenezte azt, hogy egyedülálló nőket küldjenek Keletre. Ellenállását látva, az asszonyok bizonytalan időre elhalasztották a külföldi misszió megszervezését és energiájukat a helyi közösségek asszonyainak és gyermekeinek szükségei felé fordították.

4. Hang (1861): A nevem Sarah Doremus. Abeel Tiszteletes első felhívása óta arra vágytam, hogy találkozhassak olyan asszonyokkal, akik képesek elérni más országbeli nőket. 1861-ben nem tagadhattam meg egy baptista misszionárius feleségének kérését: azt kérte, hogy nagy számban küldjenek egyedülálló nőket tanárnőkként a burmai misszióba. Ennek hatására megalapítottuk az Amerikai Nők Egyesült Missziói Társaságát, mint felekezetközi szervezetet.

5. Hang (1888): A nevem Abbie Child. A Kongregacionalista Nők Missziói Tanácsának vagyok a titkára Bostonban. A Világ Protestáns Misszióinak centenáriumi konferenciáján mintegy 400 asszony vett részt, akik Nagy-Britanniából, Írországból, az USA-ból és Kanadából érkeztek. Fennállása óta ez volt az első alkalom, hogy a tagok külön üléseztek a Női Misszió a Nőkért témakörben, és az a megtiszteltetés ért, hogy az egyik beszédet én tarthattam. A konferencia végén, mi asszonyok összegyűltünk, és megalapítottuk a Keresztyén Nők Missziós Világbizottságát, amelynek mostantól a szervezeteink közötti kommunikáció eszközéül kell szolgálnia az egész világon. Világbizottságként szívesen egyesítjük az erőinket különleges imádságok és egyéb célok érdekében. Ilyen cél például a 20 millió özvegyasszony jogorvoslatának az ügye Indiában. Engem választottak meg a bizottság elnökévé. Ekkor döntöttünk el azt is, hogy minden Úr Napján a 17.00 és 18.00 óra közötti időszakot a különleges imádságoknak szenteljük. Ebben az időpontban az ausztráliai és afrikai nők is bekapcsolódtak az amerikai és európai nők személyes imádságának időszakába.

2. Narrátor: Fontos azt észrevenni, hogy a missziói mozgalom asszonyainak már a korai kezdetektől fogva világméretű elképzelései voltak. Globális jövőképük folyamatosan mélyült és szélesedett. Már nagyon korán az ökumenikus mozgalom életre hívásának lelkes támogatóivá váltak. Azt is meg kell jegyezni, hogy az egyháztörténet hagyományos tankönyvei sohasem hangsúlyozták ezen asszonyok hozzájárulásának jelentőségét az ökumenikus mozgalomhoz.

6. Hang (1887): A nevem Mary Ellen James. Én a Református Nők Belföldi Misszióját Végrehajtó Bizottságának az elnöke vagyok. 1887-ben a Végrehajtó Bizottságunk arra hívta fel a Református Egyház asszonyait, hogy tartsák meg a Könyörgés és Megaláztatás Hetét. Ennek a hétnek az egyik napját egy különleges alkalomnak szentelték, amelynek során a résztvevők az egyéni és nemzeti bűnök megvallását követően a bűnbánatukat megfelelően kifejező felajánlásokat tesznek.

A nők ezen felajánlásainak és adományainak függvényében tudjuk tovább folytatni Társaságunk iskolai munkáját az USA új területein és a missziói munkánkat az ottani asszonyok és gyermekek között. Ahhoz, hogy jelentős pénzösszegeket gyűjthessünk össze, szükségünk van arra, hogy a nők gyakran megtagadják maguktól a napi szükségleteiket vagy lemondjanak a különleges vágyaikról és a megtakarított javaikból adakozzanak.

1. Narrátor: Körülbelül ugyanabban az időben, az Egyesült Államokban más felekezetű asszonyok is hasonló imanapokat és heteket kezdeményeztek a belföldi és külföldi missziói munkákért. 1895-ben Kanadában, az anglikán asszonyok Missziói Imanapot kezdtek el tartani. Elvetették a későbbi Világimanap magjait, de az egyesített imádság gondolata a kies, vidéki észak-nyugat iowa-ban élő néhány metodista nő elképzelése volt.

7. Hang: Mrs. Negus vagyok Iowából és a Metodista Episzkopális Nők Missziói Társaságához tartozom. 1892-ben, néhányan közülünk elkezdték megtartani a Megaláztatás és Imádság Hetét. Egy évvel később meggyőztük az egész hitközségünket az Egyesült Államokban, hogy vegyenek részt egy ilyen évenkénti alkalmon. Ezt követően írtunk a református testvéreinknek azért, hogy tanuljunk az ő Imanappal kapcsolatos tapasztalataikból és érdeklődtünk az ő ’gyakorlatuk’ felől. A következő választ küldték nekünk: „Úgy gondoljuk, hogy mindannyiunk számára jó lenne egy különleges napot meghirdető általános felhívás, az összes felekezetnek a belföldi missziói szervezetei felé. Ezen az alkalmon buzgó imádságban egyesülhetnének asszonyaink azért, hogy kiáradjon munkánkra a Szentlélek. Levelük azt sugallja, hogy valami hasonlót létre lehetne hozni.” Tehát kapcsolatba léptünk más felekezetek asszonyaival, és valami egészen izgalmas dolog történt: mindannyian örömmel egyeztek bele abba, hogy csatlakozzanak A Naphoz. 1897-re 7 felekezet asszonyai közös bizottságot hoztak létre a ’Közös Imanap a Belföldi Misszióért’ néven. Minden évben más felekezet asszonyai vállalják fel, hogy mindannyiunk számára megírják az Imanap programját. Ezen új kooperációs kísérlet által sokkal szorosabbá vált az együttműködésünk a munkában, és 1908-ban megalapult a Nők Tanácsa a Belföldi Misszióért, amely felvállalta a bevándorlási és más szociális kérdésekben való közreműködést.

2. Narrátor: Már kezdetektől fogva a világméretű távlatokban való gondolkodás volt a jellemző, nem csak egy amerikai szemléletről volt szó. A helyi szinten csatlakozó asszonyok gyakran hajlamosak erről elfeledkezni és átsiklanak efelett a tény felett, amikor a Világimanap történetéről mesélnek.

 

Cikk folytatása:

A Világimanap története 2. rész - Ökumenikus világnézet

A Világimanap története 3. rész - 1916-1930 között

A Világimanap története 4. rész - 1931-1999