Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

A Škocjan barlang varázslatos világa

Beszámoló a Német Világimanapi Előkészítő Konferenciáról

Írta: Szederkényi Kornélia

2018. június 25.

Zápor áztatta júniusi hétfő reggeli kirándulásunk első állomása a szlovén Karszt-fennsík (szlovénül: Slovenski Kraj) felé vezetett, amely az ország déli és nyugati részén terül el. Ebben a térségben több, mint 6000 barlangot, víznyelőt és karsztforrások sokaságát tartják számon. Ezek közül is az egyik legjelentősebb karszt-képződmény a Škocjan-barlangrendszer.

"Hivatalosan 1819-ben nyitották meg a látogatók előtt, de teljesen feltárni a barlangrendszert csak 1890-re sikerült, legalábbis akkor azt hitték, ám egy évvel később újabb szakaszokat fedeztek fel benne. A barlangrendszer 46 évig zárva volt, 2011. április 1.-én nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt. Jelenleg teljes hosszának felét, 3 km-t járhatnak be a turisták, mintegy 500 lépcső legyőzésével." (https://mienkavilag.hu) 1986 óta az UNESCO a Világörökség részeként tartja nyilván.

A barlangrendszerbe belépve, 70 méteres mélységig hatolva, első állomásunk a Csendes-barlang (Tiha jama), amely a teremek közül a legősibb, cseppkőképződményekben igen gazdag, mára azonban már inaktív. A szemünk elé táruló cseppkövek lenyűgöző látványa ünnepélyes csendbe borította a termet, és valahogy egyikünk sem akarta ezt megtörni.

Fejünk felett és a falak mentén úgynevezett makaróni-cseppkövek és függöny-cseppkövek váltakoztak. Előbbiek inkább évezredek során leégett viaszgyertyák, míg utóbbiak könnyedén lengedező, fejünk felé kiteregetett leplek illúzióját keltették. Döbbenetes az a tény, hogy egy cseppkő 100-150 év alatt nő 1 cm-t. Ez azt jelenti, hogy keresztyénségünk 2000 éves történelmi múltját és jelenét egy alig 20 cm hosszú cseppkő foglalja magába. A termet uraló legnagyobb képződmény 15 méter magas és 250.000 éves.

Amíg csendben forgattam magamban a cseppkövek méreteinek és keresztyén időszámításunknak a kapcsolatát, lassan kiszélesedett előttünk az ösvényünk, és a terem közepe felől lassan ’berobbant’ a sziklafalba. Mire feleszméltem, egy tériszonyos legrosszabb rémálma öltött alakot előttem az 50 méteres tátongó mélység felett átívelő Cerkvenik-híd formájában. 

Igazi hősnek éreztem magam akkor, amikor tériszonyomat legyőzve áthaladtam – na jó,  átfutottam – a 2003-ban épült kőhídon. Amíg a Csendes-teremben a több ezer éves cseppkövek látványa ejtett bennünket rabul, addig ebben a teremben a szédítő magasság és mélység kontrasztjának foglyai lettünk. A termek monumentális méretei az üregrendszer ezen pontján különösen lenyűgözőek, benne a látogatók sziluettjei apróvá törpülnek.

Nem csak ez a földalatti katedrális, hanem a zabolátlanul tovafutó és vadul habzó Reka folyó ereje is grandiózus, ugyanis esős időben akár 10 métert is képes megemelkedni alig egy óra alatt.

223 méter mélyen fekszik a terem legalacsonyabb pontja, a falába vájt egykori lépcsősorokat csak hunyorgó szemmel sikerült kivennem, mint hajszál vékony erezetet a sziklafalban. Halkan hálát adok magamban azért, hogy mi már biztonsági korlátoktól védve, s 1959 óta szakszerű világítás mellett, abszolút biztonságban járhatjuk végig a barlangon átvezető zegzugos utat.

Barlangi sétánk vége felé közeledve érkeztünk meg a számomra legkedvesebb terembe, az ún. Kis serpenyők-termébe (Dvorana ponvic). A „serpenyők” tulajdonképpen lépcsőzetesen felépülő kis medencék, szaknyelven mésztufagátak. Látványuk az egerszalóki sódomb képét idézte fel bennem, mígnem az elmélkedésemből ki nem zökkentett a barlangot lakó denevérek hangja.

Ekkor tudtam meg vezetőnktől azt is, hogy a barlangban nem csak denevérek, hanem valódi sárkányok is élnek. A barlangi vakgőtét (Proteus anguinus) hosszúkás, sárkányszerű alakja miatt egyszerűen csak sárkánynak becézik. Ez a picinyke kétéltű évmilliók óta sötét és elzárt, földalatti tavakban, karsztbarlangokban él, ezért a tudomány ma még alig tud róluk valamit. Már az a néhány felfedezés is döbbenetes, hogy évtizedenként csupán egyszer-kétszer szaporodnak, ugyanakkor akár száz évig is élhetnek.

A egymás alatt-felett elhelyezkedő kis vizes medencéket elhagyva, átérünk a Shmidl-terembe, ahol a hatalmas hasadékon át beáramló külső fény jelzi, hogy kirándulásunk végére értünk.

A barlangokat övező ökosziszéma is rendkívüli, ugyanis alpesi és mediterrán növényi fajok nőnek egymás mellett, amely rendkívül ritka.