Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

Gondolatok a Nagy Vacsora példázatához

Írta: Dr. Kovács Gézáné Ildikó, 2019. január 18.

 

A világimanapi igeszakasz (Lukács 14:15-24.) egy felismeréssel kezdődik: „Boldog az, aki Isten országának vendége.” Szerintem ezzel mindannyian egyetértünk – elméletben. Tényleg csodálatos volna részt venni a mennyei lakomán! Kész lennék azonban szegény, sánta, nyomorult, vak  embereket behívni az otthonomba és megvendégelni?

 

A fejezet elején megtudjuk, hogy Jézust egy szombaton - sok más vendéggel együtt - meghívta ebédre a farizeusok egyik vezetője. Jézus meggyógyított a házban egy beteget, amit a jelenlévők szerint nem lett volna szabad megtennie. Kellemetlenül, botrányosan kezdődött emiatt a vendégség.

Evés közben elmondta, hogy ne testvéreinket, rokonainkat vagy gazdag szomszédjainkat hívjuk meg vendégségbe, hanem a szegényeket, nyomorultakat, sántákat, vakokat.

Kész lennék ilyen embereket behívni otthonomba és megvendégelni? Azt könnyebben megteszem, hogy elmegyek ilyen helyekre, és ha megkínálnak valamivel, elfogadom akkor is, ha inkább nem tenném…

Gyönyörű szavakkal küldi ki szolgáját a vacsora készítője: „Jöjjetek, mert már minden készen van.” Mennyi szeretet, áldozat, munka van a meghívás mögött!

 Viszont Jézus nagyon kijózanítóan folytatja a példázatot. Elmondja, hogy az emberek milyen nevetséges kifogásokat hoznak fel, hogy kimentsék magukat a meghívás alól.

1, „Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem”. Éppen most, a vacsora idejében? Ennyire sürgős? Esti sötétben nem is látja a földet.

2, „Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom”. Ez sem halasztható a következő napra?

3, „Most nősültem, azért nem mehetek”. Miért nem megy a feleségével együtt? Milyen nagyszerű, közös élményben lenne részük!

Egyértelmű, hogy mindannyian mellébeszéltek.

 

Tisztelték eléggé a meghívót?

Felmérték a meghívás jelentőségét, és a visszautasítás súlyos következményét?

Jézus szavaiból világos, hogy sem ingatlan, sem munka / munkaeszköz vagy jármű, sem pedig családi körülmény nem tarthat vissza attól, hogy Isten országának, Isten nagy vacsorájának vendége legyek!

Veszélyes, ha a kiváltságosok, meghívottak között tartom magam számon, pedig az életem arról tanúskodik, hogy nem Istent és az Ő országát keresem elsősorban, és így kihívom magamra Isten haragját, vagyis nem vehetek részt a nagy vacsorán!

A példázat második fele is mélyen elgondolkoztató. Isten hívja, várja a szegényeket, nyomorékokat, sántákat és vakokat. Micsoda társaság! De Istenhez képest nem mindannyian ilyenek vagyunk?

Ha Isten szolgájának tekintem magam (és ez nem is kérdés, ha keresztyén lettem), kész vagyok továbbítani meghívását hátrányos helyzetű, rászoruló, nyomorult emberek felé is? Keresem, megtalálom velük a hangot?

Mit jelent a gyakorlatban az emberek kényszerítése?

Feszít az a cél, hogy megteljen a mennyei ház?