Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
 
A 2019-es Világimanapi előkészítőre itt tud regisztrálni!

 

Informáltan imádkozni,                  
                          imádságban cselekedni! 

 

Szeretettel köszöntünk  a Világimanap oldalán!

 

Mi az a Világimanap?

A Világimanap egy olyan egyszeri alkalom az évben, amikor egy egész estét szentelünk valamely ország alapos megismerésének. A Világimanapot a világ minden táján, minden évben ugyanakkor, egyszerre, egy időben rendezik meg a kisebb-nagyobb közösségek - március első péntekén. (Az aktuális Világimanap részletes bemutatásáért kattints ide.)

 

Mi is történik pontosan ezen az estén?

Kisfilmeken és beszámolókon keresztül messzi tájakra barangolunk, közelebbről megismerkedünk a világ másik felén élő emberek életével, hétköznapi örömeivel és nehézségeikkel. A megismerést közös énektanulással egybekötött imádság, valamint közös beszélgetés követi. A szeretetvendégségre elkészítjük és megkóstoljuk az adott ország nemzeti ételeit. A gyerekekkel – és örökifjú felnőttekkel – kreatív kézműves foglalkozásokon keresztül tesszük még kézzel foghatóbbá, élményszerűbbé és átélhetővé az este erkölcsi mondanivalóját.

 

Hol kerül megrendezésre?

Országszerte, több száz településen, a legváltozatosabb helyszíneken. A Világimanapnak otthont adhat egy művelődési ház, iskola, idősek otthona, templom, gyülekezeti terem, de tökéletes alkalom lehet egy baráti összejövetel, vagy iskolai foglalkozás – hittan, történelem, földrajz óra – keretében a világimanapi program egy-egy eleméhez nyúlni.

 

Hogyan vehetek részt a Világimanapon?

A Világimanapot, mint felekezetközi alkalmat, a helyi keresztyén közösségek szervezik március első péntekére! Bárki csatlakozhat a programokban gazdag, színes és tartalmas estéhez, akár szervező házigazdaként, akár érdeklődő látogatóként! Kicsiket és nagyokat, nőket és férfiakat egyaránt szívesen látnak és várnak ezen a kora tavaszi péntek délutánon! (Kedvcsinálóért kattints ide.)

 

Mi ennek az oldalnak a célja?

A weboldalon elérhető tartalmakkal a helyi alkalmak megszervezéséhez kívánunk segítséget nyújtani, valamint a látogatók számára információt adni az aktuális Világimanap programjáról. Ehhez támpontot adnak a tematikailag elkülönített információs „dobozok”.

Hírek rovatunkban pedig további, naprakész információkat osztunk meg a Világimanaphoz kapcsolódóan!

 

 

Találkozzunk március első péntekén!

 

Liturgia & Bibliatanulmány

„Mindaz, amit Isten alkotott, nagyon jó!”

A heri grontapu di Gado meki bun doro, dóro!

 

Kezdetben Isten a semmiből teremtett. De minden, amit megteremtett, a helyére került a teremtettségben. Mindannyian kapcsolatban állunk egymással – a föld a fénnyel, a víz az éggel, a fák magjai az élőlényekkel, és az emberiség Istennel. Egyik sem létezne a másik nélkül, és mindennek a forrása Isten.

 

A kapcsolatoknak e rendszerében jóság volt. De ehhez ennek a köteléknek a megtartásához elengedhetetlen a törődés. És tudjuk, hogy ezt nem sikerül teljesítenünk!

A suriname-i nők felemelik hangjukat, hogy emlékeztessenek minket: mi vagyunk Isten teremtett világának gondviselői!

Felhívját figyelmünket arra, hogy sürgető szükség világunk védelme, amikor több mint 180 ország aláírta a klímaváltozásról szóló Párizsi Egyezményt. A kötelezettségvállalás, hogy Földünk túlmelegedését meggátoljuk, egyrészt azon múlik, hogy a kormányok alkalmazzák-e a megfelelő irányelveket; másrészt mindannyiunk egyéni életvitelén.

Ahogy az egyik vezérelvünk megerősíti: „Az imádság abban gyökerezik, hogy figyelünk Istenre, és egymásra.” A világimanapi istentiszteleten Suriname multikulturális és soknemzetiségű népességét ismerhetjük meg. Elkalauzolnak minket közösségeikbe, megosztják velünk aggodalmaikat. A történelem ott van a szemünk előtt! A flóra és fauna rendkívüli! A mindennapi életet szőjük bele az imádságba.

Milyen jó Isten teremtett világa? Ez a kérdés, melyen elmélkedünk, és melyre válaszul személyes elköteleződésként vállaljuk, hogy vigyázunk a teremtettségre. Ugyanakkor lehetőség is arra, hogy megerősítsük közösségünkben az imanap mottóját: „Informáltan imádkozni, imádkozva cselekedni”. Mit tehetünk mi, a világimanapi mozgalom azért, hogy megőrizzük Isten teremtett világát?

Néhány egyszerű és konkrét ötletért a felelősségteljes cselekvést illetően, érdemes átnézni a Gyermekprogramunkat, ahol történetek, játékok találhatóak. Ez nagyszerű lehetőség arra, hogy több generáció együttműködve tegyen valamit egymásért és Földünkért. Érdemes kipróbálni!

Köszönjük a Suriname-i világimanapi bizottság munkáját, különösen a világimanapi énekeket illetően, amelyeket kifejezetten a témához írtak. Valamint köszönet a festményért, amely rámutat, hogy az isteni adományt értékelnünk és védenünk kell, és így továbbadni a jövendő nemzedékeknek.

Köszönetet mondunk továbbá mindenkinek, aki közvetlenül vagy közvetett módon részt vett az istentisztelet és a felkészülést segítő anyagok előkészítésében. Hosszú, mélyreható és áldott kapcsolat jött létre a liturgia megírása közben.

Úr Isten, hallgasd meg imádságunkat! Masra Gado arki wi begi.

Rosângela Oliveira, a Nemzetközi Világimanapi Bizottság elnöke

Események

Világimanap 2019 - Szlovénia   Még 41 nap az alkalomig!